Barion Pixel

🚚 30.000 Ft felett ingyenes szállítás

3 erotikus társas pároknak ismerkedéshez

Nemrég jöttetek össze a pároddal? Vagy már évek óta együtt vagytok, mégis keveset tudtok egymásról a szexualitás terén? Ebben a blogbejegyzésben 3 erotikus társas kerül előtérbe, amik komoly és humoros feladatok által nyújtanak segítséget egymás megismeréséhez és a testiségek feltérképezéséhez. 

Erotikus társas célja

Manapság rengeteg, szexualitás témájában készült erotikus társas közül válogathatsz. Találkozhatsz olyan játékokkal, amik kifejezetten arra ösztönöznek, hogy az ágyban, megvalósítsátok egymás vágyait, míg vannak olyan típusok is, amik inkább a beszélgetésre, egymás megismerésére ösztönöznek. Általában a szexes játékok célja, hogy szórakoztassa és gondolkodásra késztesse a játékosokat valamint, hogy újra felfedezzék a köztük lévő kémiát és fenntartsák a szerelem lángját.

Választhatsz kifejezetten két fő számára létrehozott játékokat is, és olyat, amit akár egy egész baráti társasággal is játszani tudtok.

Most 3 megismerésre épülő játékot mutatok be neked, amit a friss kapcsolatban lévő párok számára is ajánlok, vagy éppen azoknak, akik az évek során keveset beszélgettek a szexualitásról és idejét érzik az újra-ismerkedésnek! 

Leírom tehát a játékok előnyeit és hátrányait, hogy megkönnyítsem számodra a választást!

Bemutatkozik a Páros Játszma

A Páros játszma egy olyan párismereti, erotikus társas, amit kétféleképpen is tudtok játszani. Játszhatjátok édes kettesben a kedveseddel vagy több párt is bevonhattok a játékba. Ketten játszva egymással versenghettek, és a feladat, hogy megtudjatok egymásról minél több mindent.

Míg a csoportos játék egy párismereti vetélkedő, ahol kiderül, hogy te ismered jobban a kedvesed vagy az ő barátai!

Ennél a felállásnál inkább a humoros és kicsi provokatív feladatok kerülnek előtérbe, hogy meghozzák a buli hangulatát. 

Ebben a játékban tehát kiderül, hogy mennyire ismeritek jól egymást a pároddal, hiszen olyan vicces és elgondolkodtató kérdésekkel találkozhattok benne, amit nem biztos, hogy korábban feltettek egymásnak!

A játékmezőkön haladva olyan érdekes kérdésekre kaphattok választ, aminek során megtudhatjátok egymás titkos vágyait, vagy éppen előbukkanhatnak olyan bosszantó apróságok is, amiket eddig nem vettetek észre egymáson.

Emiatt nem minden esetben kerülhető el egy kisebb konfliktus, de azt tanácsolom veszekedés helyett inkább a tartalmas beszélgetés legyen a célotok és ne hagyjátok, hogy egy játék miatt összevesszetek!

Az erotikus társas átlagos időtartama 60-90 perc, tehát nem a legrövidebb játékok közé tartozik, de a játékmenet pörgős és izgalmas, így észre sem lehet venni az idő múlását. Ha kettesben ülnétek neki, akkor tegyétek szabaddá az estéteket, és akár egy kellemes ital társaságában vegyetek részt a meghitt közös programon. 

Lust Date erotikus társas tudnivalói

A Lust Date szintén két fajta módon játszható, azonban itt sokkal nagyobb teret kapnak a testi vágyak. Eldönthetitek, hogy a játék egy visszafogottabb verziójátjátszátok, ahol az ismerkedés a cél, vagy összeszokott párként inkább a merészebb játékmódot választjátok. A két módot akár menetközben is megváltoztathatjátok.

A játék lényege, hogy kérdések megválaszolásával vagy erotikus feladatok végrehajtásával jutalomkártyákat gyűjtsetek. Ezek a kártyák pedig különféle szexuális meglepetéseket és kényeztetéseket tartalmaznak, amiket beválthatsz a párodnál. Tehát valójában a játéknak nem a célba éréskor van vége, hanem amikor az összes jutalomkártya beváltásra került.

Így tehát akár egészen a hét minden napjára beválthattok egyet-egyet, hogy fokozódjon az izgalom. 

Ez az erotikus társas tehát nem csak szavak szintjén érinti a szexuális vágyakat, hanem a gyakorlatban is végrehajthatjátok ezeket, ha mindketten nyitottak vagytok rá. Tökéletes módja annak, hogy felfedezzétek egymás testét, vagy újra felélesszétek a szexuális izgalmat! Azonban ne feledd, a szabályokat bármikor átalakíthatjátok! Semmi olyat ne hajtsatok végre, ami már kellemetlen vagy komfortzónán kívüli még akkor sem, ha több tíz éve kapcsolatban vagytok. Tartsátok tiszteletben egymás határait és ennek megfelelően játszatok! 

Hancúr párbaj felnőtt társasjáték részletei

A Hancúr párbaj – Ki megy el a végén? egy kifejezetten két játékos számára megalkotott erotikus társas. A játék friss párkapcsolatban élők számára és összeszokott pároknak egyaránt izgalmas lehet, hiszen a játék kezdeti szakaszában könnyed, bemelegítő feladatokat kell teljesíteni, míg a végén már igen merész részek következnek.

Az erotikus társas pontosan 3 szakaszra osztható. Az első a csábítás zóna, ahol a cél az egymásra hangolódás, ismerkedés. Ezután a vágy zónábaérkeztek, ahol egy réteg ruhától szépen lassan meg kell válnotok. Az itt teljesített feladatok után megérkeztek az utolsó zónába, vagyis a hancúr szakaszába.

A zóna neve elég árulkodó, különböző pozitúrákban próbálhatjátok ki az együttlétet, azonban a játék célja, hogy minél tovább bírjátok és késleltetve érjetek a csúcsra. Aki ugyanis elérkezik a csúcsra, az veszít (vagy nyer? :P) és a partnere összes kívánságát teljesíteni kell.

Az erotikus játék minden egyes feladatának időtartamát egy homokóra jelzi, ami egyrészt jó, mert pörgőssé és változatossá teszi a játékot, hiszen minél több erotikus szituációban próbáljátok ki magatokat, annál jobban ismeritek meg, hogy a másik számára mi a kellemes. Másrészt viszont rossz, mert feszélyezettebbé válhattok a játék során, ha az időt figyelitek és egy-egy érzéki feladatot sem jó idő előtt abbahagyni. Tehát dönthettek úgy, hogy a homokórát mellőzitek a játékból. Viszont jó, ha tudod, hogy ebben az esetben nagyon el tud húzódni az amúgy is 1 órás játékidő, és nem biztos, hogy a végére értek!

Te melyiket választod?

Neked melyik erotikus társas tetszik a legjobban? Mindhárom játék hasonló, mégis kicsit más, így remélem mindenki megtalálja azt, ami segíthet egy kis izgalmat és színt vinni a párkapcsolatába.

Mielőtt bármelyik társast megvásárolnád kérdezd meg a kedvesed, hogy van-e kedve egy kis játékhoz, mert csak úgy lehet szórakoztató az este, ha mindketten nyitottak vagytok.

Azt szerezzétek be, ami a ti párkapcsolatotok jelenlegi állapotába beleillik! Azonban, ha nem igazán rajongtok az efféle izgalmakért, akkor válasszatok valami egészen mást, hiszen nem az erotikus társas az egyetlen módja a szex színesebbé tételének! Látogassatok el a Női Boldogság YouTubecsatornájára, ahol rengeteg szexjátékszerrel ismerkedhettek meg, így könnyebb lehet a döntés.

Tegyétek le a voksotok egy párvibrátor vagy péniszköpeny mellett, vagy bármi olyan mellett, amit mindketten szívesen kipróbálnátok. Hiszen minden párkapcsolat más és mindenkinek más mozgatja meg a fantáziáját, mást szeret. A lényeg, hogy együtt fedezzétek fel az erotikus játékok világát, mert az izgalom mellett rengeteget tanulhattok egymásról!

Ha további ötletekre vagy kíváncsi azzal kapcsolatban, hogy hogyan dobhatnátok fel az ágyban eltöltött intim perceket, akkor olvasd el a szex dobókockáról írt korábbi bejegyzésemet, amiben 10+1 ötletet osztok meg veled, és bemutatom a szex dobókocka izgalmas felhasználási módjait! 

Hasonló cikkek

A pornó iránti érdeklődés egyéni és változó lehet, és nehéz általánosítani, mivel az emberek egyedi preferenciákkal rendelkeznek. Azonban az általános
Sokan azt gondolják, hogy mindent tudnak a női orgazmusról, és annak előidézéséről. Ellenben rengeteg apró trükk és praktika létezik, amit
A nemi élet a házasság után nem mindig fenékig tejfel: rengeteg párnál előfordul, hogy a napok egymásutánjának monotonitása okozza a
A harmonikus párkapcsolat titka a jól működő szex. Azonban nem ritka jelenség a férfiak és nők vágycsökkenése. De vajon mi
Az előjátékok sokkal kevesebb figyelmet kapnak, mint az egyéb szexuális kiegészítők. Ez azért lehet, mert az előjátékot sokan elhanyagolják, ami

Elmúltál 18 éves?

Oldalunk kizárólag 18 éven felülieknek szóló, erotikus jellegű tartalmakkal foglalkozik,

0
Your Cart

No products in the cart.