Barion Pixel

🚚 30.000 Ft felett ingyenes szállítás

Helyettesíti a vibrátor a férfit?

Sokan aggódnak amiatt, hogy a virtuális kommunikáció, az Internet eltávolítja egymástól az embereket. Tudom, hogy van ennek alapja, hisz már észrevettem magamon is, hogy ha evés közben megnézek egy YouTube videót, sokszor olyan érzésem lesz tőle, mintha lett volna közben társaságom, pedig nem: tök egyedül voltam.

A szexuális játékszereknél azonban sosem éreztem azt, hogy helyettesítené a férfit.

Az én örömöm, nem más helyettesítése

Imádom a csiklóizgatókat, sokszor hallhattatok már erről tőlem. Isteni érzés, amit tesz velem, és hálás vagyok a gépnek, amiért megtanulhattam általa örömet szerezni magamnak (ami előtte nem ment). Nekem kellett hozzá egy ilyen segédeszköz. Sosem gondoltam, hogy ez ki tudná váltani azt, amit egy pratnertől kaphatok, mert az tök más élmény.

Ugyanez a vibrátornál. Amikor önkielégítek, van, hogy jól esik elképzelni, hogy egy férfi mélyen belém hatol, és ehhez jól jön az eszköz. Sőt, volt már, hogy egy ilyen dildón gyakoroltam be azt, hogy hogy szeretnék viselkedni az életben a partneremmel! (Erről majd még mesélek.) Mindeközben pedig nálam nem szűnt meg a motiváció arra, hogy egy hús vér emberrel szerelmeskedjek. Persze ezzel nem mindenki van így…

Van, akinek jobb a vibrátor, mint a férfi

Van, akinek annyira rossz a kapcsolata, hogy több örömöt tud okozni neki egy ilyen eszköz, mint a párja. Lehet, már annyira nem vonzódnak egymáshoz, hogy a szex se megy igazán, de elválni mégsem akarnak (vagy tudnak). 

Olyan is van, aki egyszerűen jobban élvezi, ha magának ad gyönyört, mint ha partnertől kap. Ennek sokféle lelki oka lehet, például valamilyen szexuális trauma, gyerekkori tiltás, vagy sok rossz partnerrel átélt élmények. Ez is teljesen rendben van, ha valaki így érez. Sokfélék vagyunk. Ha valaki nem szeretne egy bizonyos időperiódusban partnerrel kapcsolódni, az is rendben van. Biztos megvan rá a jó oka neki is. 

Mindezekhez (és általában mindenkiek) természetesen ajánlom, hogy mindezt egy segítő szakemberrel dolgozza fel. Én is járok folyamatosan egyéni terápiába, mert érzem, hogy még mindig sok feszültség kapcsolódik nálam a szexhez.

Akárhogy is érzel, mi itt leszünk, és segítünk hozzá megtalálni a számodra legtökéletesebb eszközt. Akár szexjátékokat, amivel szinesítheted a szerelmeskedéseiteket és amivel új íztcsempészkettek beléjük, akár azt, amivel önmagadat máshogy (vagy jobban) tudod kényeztetni, amikor épp egyedül szeretnél (vagy kell) játszanod. 

Számodra mit jelent a vibrátor?

Fontos számunkra, hogy megismerjük a te véleményedet is. Akár a Női Boldogság Facebook oldalon, akár a Női Boldogság instagram oldalán, mi igyekszünk beszélgetést indítani, de még akkor is hasznos infókat találsz majd ott, ha csak kukkolni és informálódni jössz 😉

Hasonló cikkek

A pornó iránti érdeklődés egyéni és változó lehet, és nehéz általánosítani, mivel az emberek egyedi preferenciákkal rendelkeznek. Azonban az általános
Sokan azt gondolják, hogy mindent tudnak a női orgazmusról, és annak előidézéséről. Ellenben rengeteg apró trükk és praktika létezik, amit
A nemi élet a házasság után nem mindig fenékig tejfel: rengeteg párnál előfordul, hogy a napok egymásutánjának monotonitása okozza a
A harmonikus párkapcsolat titka a jól működő szex. Azonban nem ritka jelenség a férfiak és nők vágycsökkenése. De vajon mi
Az előjátékok sokkal kevesebb figyelmet kapnak, mint az egyéb szexuális kiegészítők. Ez azért lehet, mert az előjátékot sokan elhanyagolják, ami

Elmúltál 18 éves?

Oldalunk kizárólag 18 éven felülieknek szóló, erotikus jellegű tartalmakkal foglalkozik,

0
Your Cart

No products in the cart.