Az anális szexet sokan tabu témaként kezelik, ennélfogva az anális izgatásra szánt játékszereket, – mint az análvibrátor – is kevésbé ismerik. Míg sok férfit izgat az anál szex gondolata, addig a legtöbb nő hallani sem akar róla.
De mi is pontosan az anális szex?
A végbélen keresztül történő közösülés mellett az egész végbélnyílás körüli erogén zóna izgatását is ide soroljuk. Mindez történhet kézzel, orális úton és természetesen behatolással is. Gyakran előjátékként tekintenek rá, de nem lehetetlen elérni az anális orgazmust sem.
Hogyan kezdj hozzá

Sokan azért tartanak az anális szextől, mert a fájdalommal azonosítják. A végbélnyílás szűk, így a sérülések elkerülése végett körültekintőnek kell lenni, ha anál szexre kerül sor. De kellő figyelemmel igenis élvezetessé tudja varázsolni az együttléteket.
Az anális szex előtt célszerű orális előjátékot alkalmazni, mert ez megkönnyíti a behatolást.
Fontos, hogy az anális szexhez használjatok síkosítót!
A szilikonbázisú síkosító kifejezetten alkalmas hozzá, hiszen hosszú ideig kitart, egy kellemes nedves közeget teremt, nem ragacsos és nem kell gyakran új adagot nyomni az adott bőrfelületre. Azonban, ha szexjátékszereket szeretnétek becsempészni az anális együttlétbe, akkor érdemes megfontolni a vízbázisú síkosító használatát, mert ez biztosan nem fog kárt tenni az orvosi szilikonból készült segédeszköz felületében.
Vannak kifejezetten anál szex specifikus vízbázisú síkosítók, melyek szintén a hosszantartó nedves közeget hivatottak biztosítani. Ez tökéletes, ha szilikon anyagú játékszereket szeretnétek belevinni az intim kalandozásokba.
Ha úgy döntesz a pároddal, hogy ki szeretnétek próbálni az anális szexet, akkor figyeljetek a fokozatosságra! Az előjáték után először síkosított ujjal próbáljátok ki a behatolást, majd, ha már kényelmesen és megfelelően kitágult az ánusz, akkor mehet a behatolás a hímvesszővel is! Amennyiben erre még nem állsz készen, akkor próbálkozhatsz análvibrátor, vagy análdugósegítségével!
De mi is az az análvibrátor?
Évről évre egyre népszerűbb szexuális játékszernek számít. Kezdőknek egy nagyon hasznos segédeszköz lehet, hiszen segíthet legyőzni a félelmeket. Használata során kiküszöbölheted az esetleges fájdalmakat és kellemetlenségeket, illetve rendszeres használatával a kezdetleges székelési kényszert is elmulasztja.

Ugyanis előfordul, hogy a nők az anális kényeztetés során eleinte úgy érzik, hogy székelniük kell. Ha ezt az érzést egy análvibrátorral vagy análdugóval tapasztalod meg, akkor elkerülheted, hogy kellemetlenül érezd magad a párod előtt. Néhány használat után természetesen ez az érzés teljesen el fog múlni!
Az análdugó tökéletes lehet a kezdők számára. Több méretben és formában kapható, célszerű a keskenyebb fazonokkal elkezdeni a kísérletezést. A Satisfyer Plugs análdugó gyűrűkkel van ellátva, hogy biztonságos és kényelmes legyen a használata és a behatolás. Ez a három análdugóból álló szett biztosan képes lesz élvezetet nyújtani a kezdőknek is!
Az análvibrátor tökéletesen alkalmazható önkielégítéshez, vagy az együttlétekhez is az extra élvezetek miatt. Valójában egy sima vibrátor is alkalmas lehet erre a célra, de a speciálisan anális élvezetekhez kialakított vibrátorok nyújtják a legkellemesebb érzést, hiszen ezeknek egyedi formája van. A Pretty Love Special Anal Stimulation análdugó egy jó választás lehet azok számára, akik a hagyományos análdugók nyújtotta izgalmaknál többre vágynak. 12 rezgési fokozatának és speciális alakjának köszönhetően eljuttat az anális orgazmushoz. Nem titok, hogy férfiak számára is ideális választás lehet, hiszen méretéből kifolyólag és vibrációjának köszönhetően könnyedén eléri a férfiak g-pontját!
Az análvibrátor használata

A végbélnyílás körül ugyan kevesebb idegszál található, mint a hüvelyben, de ez közel sem jelenti azt, hogy a nő ne tudna eljutni a csúcsra. A férfiak azért kedvelik az anális szexet, mert jóval szűkebb a bejárat a hátsó ajtón, mint a vaginán keresztül. A nők viszont az anális szex, vagy análvibrátor használata közben szeretik, ha elől is izgatják őket, hiszen ez segíthet nekik az ellazulásban. A nyugodtság pedig az anális kényeztetés előfeltétele.
Kellő ellazulás után a fokozatos behatolás segít, hogy mámoros állapotba kerülj. Előkészületek nélkül, vagy durva kezdéssel nem lesz jó élmény, azonban fokozott óvatosággal nagyon intim helyzetet tudsz teremteni a pároddal anális szex közben. Különösen, ha mindketten zöldfülűek vagytok benne. Ilyenkor még szorosabbá teheti a kapcsolatotokat egy közös újdonság kipróbálása.
Az análvibrátort saját magad is kipróbálhatod.
Az önkielégítés nagyon jó arra, hogy feltérképezd a tested, hogy megtudd mik a határaid.
Így később az együttlétek alkalmával már határozottabb és bátrabb leszel, hiszen tudni fogod, mi az, ami belefér neked, mi az, amire vágysz, vagy éppen, amit nem szeretsz. Az önkielégítést kezdheted bevált eszközzel is. Például a Satisfyer csiklóizgató segít abban, hogy ellazítson és könnyebben kezdj neki az análvibrátor használatának.
Az első tapasztalat az anális kényeztetéssel nem biztos, hogy egyből pozitív lesz. A test nem érti elsőre, hogy mi történik, hiszen ritkán vannak stimulálva a végbélnyílás körüli idegvégződések. Az eszköz, amit felhelyezel tehát kényelmetlen lehet az első pár alkalommal. Meg kell szokni, óvatosan kell próbálkozni, mert ha türelmes vagy, akkor garantált lesz a siker!

Az anális szex veszélyei
Az anális szex során nagyon körültekintőnek kell lenni. Az AIDS legfőbbképpen az anális együttlétek következtében terjed. Ezt óvszerhasználattal lehet leginkább kivédeni. Továbbá a szexuális aktus előtt nagyon fontos a végbél alapos kitisztítása, akár beöntés útján. Ehhez segítségedre lehet az análzuhany, ami egy egyszerű és biztonságos módja az ánusz és végbél megfelelő tisztántartásának.

Fontos szabály, hogy anális közösülés után ne kerüljön a férfi nemiszerve a vaginába, vagy ne érje egyből orális kényeztetés, hiszen így nagyon gyorsan el tudnak terjedni a baktériumok.
A felnőtt játékok tisztítása is egy nagyon fontos és kihagyhatatlan lépése a higiénikus együttléteknek. Ebbe beletartozik az análvibrátor tisztántartása is. Minden használat előtt és után tisztítsd meg, hogy megelőzd a fertőzéseket!
A sérülések mellett sem szabad említés nélkül elmenni, ha már az anális szex veszélyeiről van szó. Ha nem elég óvatosan kezdtek neki az anális kielégítésnek, akkor bizony fájdalmas lehet, mivel repedések alakulhatnak ki a végbélnyíláson és környékén. Ellenben, ha kellő figyelemmel álltok neki a pároddal, akkor ezt könnyen elkerülhetitek.
Természetesen ezek nem adnak okot arra, hogy ne kísérletezz az anális örömök megélésével, de fontos felhívni rájuk a figyelmet a biztonságod érdekében!
Félelmek az anális játékszerek használatával kapcsolatban
Ha attól félsz, hogy elveszne a testedben az análdugó, akkor megnyugtatlak, hogy ilyen nem fordulhat elő. Ezek a segédeszközök egy kis talppal vannak ellátva, ami megakadályozza, hogy mélyre csússzon a játékszer. Ha azonban számodra biztonságosabb érzést kelt, akkor olyan análdugót válassz, ami a végén egy hurokkal van ellátva.

Sokszor hallani, hogy az análvibrátor aranyeret okoz. Természetesen ez sem igaz. A betegség a vénák elváltozásával jár, anális szex hatására ez nem fog kialakulni. Mint fentebb írtam repedések előfordulhatnak a végbélnyílásban, de ez a helytelen használatnak köszönhető. A készülékek biztonságos és megfelelő használat mellett nem okoznak semmiféle problémát.
Vannak, akik attól félnek, hogy az análvibrátor használatától és az ánusz gyakori ingerlésével inkontinencia lép fel. Az inkontinencia széklettartási zavart jelent, amitől sok nő tart. De nyugodj meg, ez is csak egy tévhit. A végbélnyíláson található izmok rugalmasak, az ilyen eszközök, vagy akár a pénisz nem fogja megzavarni azok működését. Az izmok elszakítása csak óriási méretű tárgyakkal sikerülne, de a piacon fellelhető análvibrátorok egyike sem lett veszélyes méretűre kialakítva.
Ha kacérkodsz az anális szex gondolatával, vagy az análvibrátor használatával, akkor az első és legfontosabb: beszélj róla a pároddal!
Fontos, hogy ne kényszerítsétek bele egymást semmibe és ne egyből csapjatok bele a közepébe! Lassan és fokozatosan haladjatok az aktussal, amennyiben mindketten úgy döntötök, hogy kipróbálnátok.
Használjatok játékszereket és ne feledkezzetek meg az előjátékról! Kezdésnek próbálkozhattok a zuhany alatt vagy egy kád vízben is, mert sokaknak ez segít az ellazulásban és megteremt egy alap nedves közeget, ami az anális szexnél elkerülhetetlen.