Szexi, izgalmas és érzéki – ilyen a yoni masszázs

A yoni masszázsnak köszönhetően is tudod gyakorolni az önszeretetet.

Kiderítettem valami nagyon fontosat: a női orgazmust valóban le lehet választani az érzelmi kötődésről, például a nemi szerv masszírozásával, amely a yoni masszázs által tud megvalósulni.

Hogy került az életembe a yoni masszázs?

Az egész néhány héttel a válásom után történt. Már hónapok óta nem éltünk együtt a férjemmel, vágytam valami kis újdonságra, de úgy éreztem, az egyéjszakás kalandokból már kinőttem. Pusztán csak az élvezet érdekelt, egyelőre nem akartam elköteleződni. 

Az utolsó bírósági tárgyalás után a barátnőim elvittek bulizni, egymás után rendelték a jobbnál jobb borokat. Záróra után hívtak nekem egy taxit, nevetve váltunk el egymástól. Spicces mosollyal bámultam kifelé az ablakon, azon gondolkodtam, mihez kezdjek most. Elképzeltem, ahogy felcsípem a taxisofőrt, erre a gondolatra hangosan felnevettem. A sofőr a szemeit forgatva pillantott rám a tükörből, én pedig úgy tettem, mintha észre sem vettem volna.

Továbbra is bámultam kifelé a taxi ablakán, öntudatlanul nézegettem az út mentén álldogáló régi hirdetőoszlopokat. Sokféle hirdetés közül egy élénk színű papír ragadta meg a figyelmemet, tradicionális masszázst ajánlott. A hazafelé vezető út maradék részében kicsit tovább gondoltam ezt a szolgáltatást; eszembe jutott a yoni masszázs, amit sosem mertem kipróbálni.

Masszázs vagy valami más?

A yoni masszázs mindig úgy élt a gondolataimban, mint egy túlárazott spirituális gyakorlat némi szexuális kényeztetéssel vegyítve. A bor és a magányosan töltött hónapok azonban kíváncsivá tettek, miután hazaértem, azonnal rákerestem a yoni masszázs kulcsszóra. Azonnal rendeltem is egy klassz könyvet a témában.A Michaela Riedl Jóni-masszázs könyv segít abban, hogy partnered még jobban tudd kényeztetni.

Kiderült, hogy a yoni szanszkrit eredetű szó, templomot jelent, átvitt értelemben pedig a teljes női nemi szervet. Egyes források szerint a yoni masszázs során a női orgazmus és a masszőr szexuális vágyai másodlagosak, a yoni masszázs lényege inkább az intimitás kialakítása és a mentális gátak oldása. A könyv szerint a yoni masszázs sokkal inkább egy komplex érintésterápia, amely szem előtt tartja, hogy minden nő testi és lelki értelemben egyedi, máshol vannak az erogén zónái, mástól indul be, más az orgazmuskészsége. A yoni masszázs sikere a türelmen, a jelenléten és a masszőr abbéli képességében rejlik, hogy tud-e „adva érinteni”.

Olvastam azonban nagyon érzéki, vágytól fűtött beszámolókat is, amelyekből az derült ki, hogy a résztvevő hölgyek egyik legforróbb élménye volt a yoni masszázs. Nagyon kíváncsi lettem, így néhány nappal később foglaltam is egy időpontot.

Ilyen volt az első yoni masszázs élményem

Egy eldugott belvárosi kis utca körfolyosós házában berendezett stúdióban találkoztunk a masszőrrel. Halvány, barátságos fények, gyertyák, halk zene és illatos, meleg masszázsolaj fogadott. Először kicsit feszengtem, de a tiszta, rendezett környezet, a zene és a masszőrből áradó nyugalom jó hatással voltak rám. Az egyik szoba közepén állt egy masszázságy, s miután mindketten megszabadultunk a ruháinktól, először a hátamon fekve helyezkedtem oda. Az egyébként nagyon szimpatikus, 40 körüli masszőr elém térdelt. Kedves hangon, tisztelettel beszélt, mindent elmagyarázott, azt mondta, ha bármikor kellemetlennek érzem, amit csinál, azonnal szóljak.

Életem első yoni masszázsa a teljes testem olajos simogatásával kezdődött, majd hamar rátért a nemi szerveim körüli érintésekre. Lassan és fokozatosan haladt, úgy láttam, a yoni masszázs egy előre felépített koreográfia szerint történik. 

Masszőröm illatos, meleg olajat használt, ami érzékien sikamlóssá tette minden egyes mozdulatát. Ahogy haladtunk előre, egyre intenzívebben simogatott, majd lágyan, de határozottan hatolt belém az ujjaival. Először a nagyajkakat simogatta, majd a csiklómat, majd haladt a vaginám felé. Egy idő után hasra fordított, így még intenzívebb volt a behatolás élménye.

 

Az elején bujkált bennem valami furcsa megilletődöttség, nem mertem túl hangosan zihálni, féltem, hogy megtöröm a bensőséges hangulatot. A yoni masszázs kényeztető ereje azonban hamar ellazított és rá tudtam hangolódni az elképesztően változatos gyönyörre. Szerencsére teátrális sikoltások nem hagyták el a számat, de voltak pillanatok, amikor a gyönyörtől felajzva teljes erővel szorítottam az ágy szélét vagy a lepedőt. Masszőröm könnyedén ráérzett arra, éppen milyen ponton vagyok a legérzékenyebb, hamar eltalálta a számomra megfelelő ritmust. Szédítően játszadozott a testemmel, a csiklómon hol lassanként, hol pedig gyorsan simított végig gyakorlott ujjaival. Több egymást követő hüvelyi orgazmusban volt részem a yoni masszázs ideje alatt. Észre sem vettem, milyen gyorsan elrepült másfél óra. Figyelmességből nem volt hiány, a yoni masszázs finom és puha érintésekkel zárult.

A yoni masszázs szuper lehetőség arra, hogy intenzívebb orgazmust élj meg.

A yoni masszázs, mint a mentális gyógyulás eszköze

A yoni masszázsról sokunknak a valóságtól teljesen elrugaszkodott kép él a fejében, sokan azt sem tudjuk, miről van szó. Én is ebbe a csoportba tartoztam, de rá kellett ébrednem, hogy sokkal többet adhat puszta élvezetnél; miután rendszeres vendéggé váltam a belvárosi szalonban, egészen átalakult az életem.

A masszázs olyan testi megéléseket adott, amelyek segítségével közelebb kerültem önmagamhoz, az idő előrehaladtával fokozatosan egyre több blokkot, gátat sikerült feloldani a saját szexualitásommal kapcsolatban. Egyre nyitottabbá váltam a gyönyör megélésére, a testem elfogadására. Megértettem, hogy ennek a masszázsnak a lényege, hogy képes legyek jelen lenni a saját testemben és lelkemben, képes legyek igazán megélni és átélni szexualitás minden aspektusát és biztonságban érezzem magam a saját bőrömben.

 

Összességében azt kell mondanom, hogy a yoni masszázs sokkal többet jelent most már számomra, mint egy érzéki élmény. A masszázs hatására intenzívebben élem meg az orgazmust, sokkal tudatosabban vagyok képes kontrollálni a bennem lévő mentális gátakat, és nem utolsósorban az új párommal sokkal intimebbek az együttléteink.

 

Mindenkinek szeretettel ajánlom!

Elfogyott

Michaela Riedl: Jóni-masszázs

3 990 Ft Áfát tartalmaz
Elfogyott

Michaela Riedl: Lingam-masszázs

3 990 Ft Áfát tartalmaz

Shunga – Természetes Masszázsgyertya – 30ml

3 290 Ft Áfát tartalmaz
Csokoládé
Egzotikus gyümölcs
Eper
Rózsa
Vanillia
Zöld tea
Clear

WARMup – Epres Masszázs Olaj – 150 ml

7 190 Ft Áfát tartalmaz

Kapcsolódó bejegyzések