Edzés és élvezet egyben – Tapasztalataim a gésa golyó használata kapcsán

A gésa golyó használata egy igazán hasznos medenceizom erősítő tevékenység.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer úgy távozom a nőgyógyászomtól, hogy egy szexjáték boldog tulajdonosa leszek. Na jó, azért nem egészen így történt, de az orvosom indította el a folyamatot. A szükséges rutinvizsgálatok során ugyanis kiderült, hogy viszonylag gyengék a medence körüli, illetve a hüvelyi izmaim. Az orvosom mintegy mellékesen jegyezte meg, hogy a gésa golyó használata erősítheti a kérdéses izmokat, de izgalmasabbá is teheti a mindennapokat. Azt persze neki nem vallottam be, hogy az elnevezésen kívül szinte semmit nem tudok ezekről az eszközökről.

A gésa golyó több, mint üveggolyó

Mindig is távolról csodáltam a gésákat, számomra ők nemcsak végtelenül nőiesek, de titokzatosságuk és minden mozdulatukban rejlő finom erotika még engem is lenyűgözött nőként, így nem csoda, hogy annyi japán férfi bomlott utánuk. Azonnal ki akartam deríteni a titkukat! 

Fogalmam sem volt, hogyan képzeljem el a gésa golyókat; lelki szemeim előtt először apró, üveggolyóhoz hasonló eszközök jelentek meg. Ezeknek még a gondolatától is kirázott a hideg, de egy kis internetes szörfözgetés után kiderült számomra, hogy a gésa golyó más, mint ahogy azt én elképzeltem.

A gésa golyó vagy más néven kéjgolyó elnevezés apró súlyokkal ellátott gömböket takar, amelyek az egészségügyi funkcióik mellett a hüvelyi orgazmus elérésére is képessé tehetik a nőket. 

Úgy kell tehát elképzelni a gésa golyókat, hogy az eltérő súlyú és méretű, belül üreges golyók egymás után sorakoznak egy madzagon. A madzag lényege, hogy megkönnyítse a gésa golyó használatát, illetve biztosítsa, nehogy eltűnjenek a golyók a semmiben…

A gésa golyó használata tényleg segít?

Némi válogatás után egy orvosi szilikonnal bevont gésa golyót rendeltem. Először csak fogdostam, méregettem a golyókat, majd egy este fürdés után kipróbáltam őket. Első alkalommal az összes hibát elkövettem, amit csak lehetett. Úgy képzeltem el, hogy majd a tamponhoz hasonló módon helyezem fel a gésa golyót a hüvelyembe. Nagy büszkén a kád szélére felrakott lábbal álltam a fürdőszobában anyaszült meztelenül, és egy diadalmas mozdulattal felhelyeztem az első golyót. Éreztem, hogy talán egy kicsit mélyre ment, kényelmetlen érzés volt, még szerencse, hogy tettem rá vízbázisú síkosítót. 

 

A madzag segítségével kijjebb húztam a golyót. Ugyanakkor álló helyzetben voltam, de nem vettem számításba a gravitáció erejét; a síkosítóval bevont aprócska golyók egy szempillantás alatt, tompa puffanással landoltak a fürdőszobám padlóján. Lemostam a gésa golyókat, egy újabb adag síkosítót kentem rájuk, majd a kád mellett guggolva újra megpróbáltam. Ezúttal óvatosan helyeztem fel őket, pontosabban egyszerre csak egyet, egészen közel tartva a “bejárathoz”. Így sokkal könnyebb volt megtartani a golyókat, hamar ráéreztem, hogy az izmokat mennyire kell szorítani ahhoz, hogy ne essen ki a gésa golyó. 

Edzésből szexis rituálé

A következő hetekben rendszeresen használtam a gésa golyókat. Használtam őket fekvő helyzetben is, illetve guggolva. Egy idő után kipróbáltam, hogy milyen lehet álló helyzetben, illetve mozgás közben használni. Számomra ez kevésbé okozott fizikai élvezetet, de edzésnek talán jó volt. Majd az orvos megmondja, hamarosan úgyis vissza kell mennem kontrollra.

Ahogyan egyre többet használom a gésa golyókat, ráéreztem, hogy fekvő pozícióban adják a legnagyobb élvezetet. Az eddigi önkielégítési rutinomat kiegészítettem a gésa golyó használatával. Levetkőzöm, felhelyezem a golyókat és először csak finoman, lassú mozdulatokkal szorítom őket a hüvelyem izmaival. Kitapasztaltam, hogy hogyan tudom eközben úgy pozicionálni a testem, és bent tartani a gésa golyókat, hogy az orgazmus közeli állapotba juttasson. Ilyenkor igazán kéjes érzést ad, ha az összes gésa golyót felhelyezem és egyesével, nagyon lassan húzom ki őket a hüvelyből. Biztos vagyok benne, hogy még intenzívebb lehet az érzés, ha ezt a pasim csinálja nekem…

 

Vajon ebből mennyit meséljek el a nőgyógyásznak a következő vizsgálaton?

 

Ha szeretnél még többet megtudni a gésa golyókról, akkor látogass el a a Női Boldogság YouTube csatornájára, ahol a Joyballs Rose gésa golyó használatáról találsz termékbemutatót! 🙂