10+1 tuti technika, hogy lélegzetállító legyen a nemi élet, …még a házasságban is

nemi élet a házasság után

A nemi élet a házasság után nem mindig fenékig tejfel: rengeteg párnál előfordul, hogy a napok egymásutánjának monotonitása okozza a szexuális egyhangúság szorongató érzését. Arról ne is beszéljünk, hogyha még a babaprojekt is bejön a képletbe, akkor a stressz és a feszengés újabb alakot ölt a párkapcsolatban. 

 

Sajnos emiatt már egyik fél sem tudja úgy élvezni a szexet, ahogy azt huszonévesen megélték egy laza borozgatós randi után. Ráadásul ebben a szakaszban már lassacskán időzíteni kell az aktust, hiszen annyi program közbeékelődik: munka, családi vacsi, baráti összejövetel, kutyasétáltatás, mozi, színház és a nap végére el is fáradt mindenki. 

 

Azt azonban ne felejtsük el, hogy a szexnek mennyi jótékony hatása van! Tudtad, hogy egy szenvedélyes tollasbálban töltött este után sokkal pihentetőbb az alvás, vagy hogy ilyenkor endorfin szabadul fel, ami csökkentheti a szorongást és a depressziót? Ezek a dolgok jussanak eszünkbe, amikor elfordulunk az ágy másik oldalára, hátunkkal a párunknak. 

 

Na de nézzük meg, hogy mik is azok a tuti technikák, amik segíthetnek megfűszerezni az uncsi estéket egy vadító szexkalanddal. 

1. Időzítsétek a romantikus programokat, és a nemi élet újra 100%-on fog pörögni

 

Ahogy korábban is említettem a szex ilyenkor már nem olyan spontán, nehezebben vesszük rá magunkat az ágyban fekve egy hosszú nap után. Ilyenkor az a megoldás, hogy időzítitek a szexet. 

 

Igen, nem hangzik túl jó a dolog, de gondolj bele, arra várni, hogy mindkettőtöknek kedve lesz hozzá talán sosem jön el. Valamelyikőtök kimerült a munkától vagy kikészül a hangulatingadozásoktól, esetleg nem érzi jól magát az nap a bőrében. Nagyon sok indokot tudunk találni. Persze az már egy intő jel, ha csak a kifogásokat keressük. 

 

Mindenesetre véssetek be a naptárba egy estét, és kötelezzétek el magatokat iránta. Ha mindketten hisztek abban, hogy arra van az embernek ideje, amire akarja, akkor ez egy működőképes megoldás. Neked és párodnak is 24 órából áll egy nap, és ha megteszel annyi erőfeszítést, hogy abból néhány órát a vele töltött intim pillanatokra szánsz, akkor azt biztosan meghálálja majd.

2. Sexting

Hallottál már a sextingről? Ez a sex és a texting (vagyis üzenetküldés) szavakból alkotott kifejezés. A lényege pedig az, hogy amikor távol vagytok egymástól, akkor huncut üzeneteket küldesz a párodnak. Legyen az munkában, meetingen, családi ebéd közben vagy a villamoson. 

Ez segít abban, hogy párunkban felgyülemlik a szexuális feszültség és már akkor várni fogja az otthoni szeretkezést, amikor még csak a szupermarketben válogat a gyümölcsök között. Hidd el ez a nemi élet felpezsdítésének egyik kulcsfontosságú megoldása! 

3. Osszátok meg egymás vágyait, fantáziáit

Nincs is jobb annál, mint egy izgató, fantáziadús beszélgetésbe keveredni a pároddal. Ha van olyan új ötleted, amit beépíthetnétek a szexbe, ne habozz megosztani! Amire azonban figyelned kell, hogy pozitívan fogalmazz, nehogy párod azt érezze, hogy az ő inkompetenciája miatt akarod becsempészni az ötleteidet.

Ha félénk vagy, teremtsd meg a hangulatot gyertyákkal, az elektronika kikapcsolásával és romantikus zenével. Ha már mindketten kipihentnek és meghittnek érzitek a pillanatot, elkezdhettek megnyílni a másik felé. 

4. Konzultáljatok szakértővel

Ha máshogy nem megy, akkor ne habozzatok egy olyan specialistához fordulni, aki magas szakértelemmel átlátja a problémátokat. A Találd meg a gyönyöröd kurzus segíthet abban, hogy boldogan tekints a szexuális életedre és hogy megismerd, hogy testednek mire van szüksége, mi az, ami a kielégülést jelenti számodra. Ha mindkettőtöknek fontos, hogy ez a része is rendben legyen az életeteknek, akkor jelentkezzetek!

5. Nemi élet együtt vagy külön?

Az erotikus játék feldobja az intim együttléteket.

Félreértés ne essék, ez alatt nem azt értjük, hogy keressetek egy másik szexpartnert, hanem próbáljátok ki az egymás melletti maszturbálást. Ez a legjobb mód akkor, amikor mindkettőtök túl fáradt ahhoz, hogy szexeljetek. Külön-együtt is megélhetitek az intim perceket, és ha még egy izgalmas csiklóizgatót, vibrátort vagy műpuncit is belekevertek a mixbe, akkor igazán izgató lesz a másikat nézni. Ráadásul ezáltal könnyen kiszakadhattok a megszokott rutinból is. 😉 

6. Enyhe kikötözés

Próbálkoztatok már a kikötözős szex bármely fajtájával? Vonz benneteket az, hogy a másikat az orgazmusig kényeztessétek, úgy, hogy ő nem tud semmit tenni ellene? Ha elgondolkodtatok már a kötözés gondolatán, akkor először egy puhább bilincspárral indítsatok, hogy biztosan ne sértse fel a csuklót.

Majd, ha ez már bevett szokássá vált, akkor váltsatok át a fém bilincsre, vagy kötözőre. Na ebből aztán nehezen szabadul a másik! Természetesen biztonsági zár található mindegyik bilincsfajtán, így nem kell aggódni, hogy párod örökké az ágyhoz lesz kötve. 

7. Szerepjáték szex

Hasonlóan, ahogy a mindennapokban, a nemi élet is lehet szerepjátszásokkal teli. Persze adjuk mindig önmagunkat az ágyban és máshol is, de jó lehet néha egy-egy jelmezbe bújni, ahhoz, hogy éreztessük a dominanciát vagy éppen az alávetettséget. Kiskorodban légiutas-kísérő akartál lenni vagy nővérke? Párod pedig Batman, esetleg Indiana Jones? 

Bármi megoldható, ha előtte megejtitek a kellőképpen szükséges kommunikációt. Beszéljétek át, hogy ki-milyen szerepbe fog bújni, és hol vannak a határok. Ha pedig valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztétek, és kellemetlenné válna a szitu, nevessetek egyet, és próbálkozzatok újra. Gyakorlat teszi a mestert! 😉

+1 Síkosítsatok 

Az egyik alapszabály, hogy ha a szituáció megkívánja, használjatok síkosítót! Előfordul, hogy kiszáradunk, ha az aktus olyan hosszúra nyúlik, vagy csak szimplán gondolataink megakadályozzák a benedvesedést. Aggodalomra semmi ok, egy kis vízbázisú síkosító könnyedén segít a sikamlósabb közeg megteremtéséhez. 

Ha pedig zuhanyzáskor vetnétek bele magatokat az élvezetekbe, akkor használjatok szilikonbázisú kenőanyagot. A víz önmagában nem szolgál síkosítóként sajnos, így szükség van egy olyan anyagra, ami ellenáll a víznek. 

Alapvetően rengeteg mód van arra, hogy kiszakadjatok a megszokott rutinból, a lényeg, hogy mindkettőtök számára azt a megoldást válasszátok, ami kedvező és kényelmes. Természetesen van, hogy kompromisszumokat kell kötni, de ez egy egészséges párkapcsolatban elengedhetetlen. Legyen az a szerepjáték, a terapeuta vagy a fantáziák megosztása, vagy bármi más, a legfontosabb, hogy a végén mindketten egy boldog, kiegyensúlyozott nemi élet részesei legyetek.


Kapcsolódó bejegyzések